Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Benne élünk?

Jézus Krisztus, személyes bűneinkért vállalta a kínzást, és a kivégzést. Hogy lelkünk megmeneküljön, az isteni ítélet elé állva, és az Igazsághozatal előtt.

Az Irgalom, és a Kegyelem mélyebb okát keresve, kár lenne azt hinnünk, hogy pusztán kereszthalálával fejezte volna ki, vagy csak így tudta kifejezni, és ezzel mutatta volna ki, irányunkban szeretetének nagyságát, minden egyéb, ránk vonatkozó következmények nélkül. A kínzásra, a keresztvállalásra, mi kényszerítettük, és nem önszántából kínálta föl, hogy kedvünket találja.

Tévedés lenne, isteni nagyságához mérnünk, „teherbírásához” mérnünk a kínzó eszközt, melynek nagyságát nem kívánta, és amellyel azonban, mi sújtottuk. Tévedés lenne ezért, Őt sajnálni.

Kár lenne az Ő Keresztre feszítését olyan megoldásunknak tekintenünk, mellyel jelenlétét kiszorítva, esélyt szereztünk a továbbiakban szabadon elkövethető bűneinkre.

Ez nem igaz.

Esélyt arra kaptunk, hogy a Kereszt által megszabaduljunk bűneinktől, és az értük kijáró Ítélettől, mely örökre szólóan átélt, megtapasztalt kínzás, és szenvedés.

Esélyt kaptunk arra, hogy Jézus Keresztjében, a saját bűneinket, és sorsunkat fölismerjük. Azokat a keresztjeinket, melyeken valamilyen módon, meg vagyunk feszítve, saját szenvedéseinkben.

Hány önző vágyainkat, akaratunkat, hajíthatnánk már azonnal szemétbe, melyek miatt ezt nem vesszük észre. Milyen közel lehetnénk az Istenhez, megszabadulva ezektől! Egy-egy gyónásunk részleteiben, mi mást teszünk?

Bűnös keresztjeinkkel az Ő Keresztje előtt, soha többé nem lenne kérdés, hogy szeret-e az Isten, és hogy figyel-e arra, amit mondunk?

Mert meg tanultunk Benne élni, egymással.

Keresztjeink így, vagy csak ekkor válnak igazi kinccsé. Csodálatos zálogaként annak, hogy mennyire szeret az Isten. Ajándékká a Szeretettől, melynek elfogadása, befogadása, a mi szeretetválaszunk, és szeretetáldozatunk, Isten szeretetére. Nem sok szó kellene ezek mellett ahhoz, hogy ezt még jobban ki tudjuk fejezni. Talán, nincs is rá szükség.